Egyéb

A kedvenc kiegészítőim

Nem tudom melyik nő társam hogy van vele, de nekem egyre kevesebb idő jut magamra. Egyszerűen annyira felgyorsult a világ, hogy amire régen bőven jutott időm, az ma nagy kínszenvedések árán elérhető csak. Hihetetlen erőfeszítést jelent számomra már a mindennapi bevásárlás megoldása is, nem beszélve a szükséges ruhaneműk beszerzéséről, mely nem csak nekem, de bizony a két kisgyermekünknek is nagy erőfeszítéseket kíván. Régen emlékszem, imádtam vásárolgatni menni és nézelődni, de ma már erre végképp nem marad időm. A sminktermékek is elsősorban rendelés útján jutnak hozzám, és ezzel kapcsolatban is találtam rá a pipereshop oldalra a neten, ami azóta már úgy érzem, valami isteni ajándék, mert számtalan dolgot nagyon könnyen és gyorsan, egyszerűen meg tudok rendleni innen, plusz időráfordítás és energiabefektetés nélkül. És én ezért is, és a kapható termékek miatt is imádom.

Nem csak mindenféle testápoló dolgot, a testápoláshoz szükséges legjobb cuccokat tudom itt beszerezni, hanem a sminktermékeimtől kezdve, a samponon át, a kiegészítőkig mindent. Igen, kiegészítőket is lehet kapni, de még milyeneket! Jó minőségűek, szépek, és majdnem mind, amit innen rendeltem eddig a kedvencemmé is vált.

Régen ugyanis volt időm elmenni nézelődni, egy-két boltot, üzletet végig járni, ha mondjuk egy új táskát szerettem volna venni, ma azonban ez már teljesen lehetetlennek tűnik számomra. Nem is igazán vágyom rá, mert azt iz időt, amit erre fordítanék, jóval szívesebben vagyok a családdal, gyerekkel, így viszont azért nehéz szép, csinos és divatos nőnek lenni hasonló oldalak ismerete nélkül. Én tehát nem csak a kedvenc avon termékeim miatt imádom ezt az oldalt, hanem a táskák és egyéb kiegészítő termékek kezdenek a kedvenc kategóriámmá válni. Természetesen mindamellet, hogy a megrendelt avon termékek mindig segítenek jól és csinosan megjelenni, a mindennapokban is.

A kedvenc kiegészítőim Read More »

Te láttad már?

Én személy szerint nagyon szeretem az apple termékeket, persze – persze, tudom most jönnek az előítéletes, hogy ne szeretném, hiszen divatmárka és divat és társai, de én el kell mondjam, legfőképp azért szeretem, mert hihetetlen jó és kényelmes, gyors és egyszerű őket használni, együtt pláne. A telefonom és a számítógépem, na és persze az általam legjobban imádott ipad hihetetlen gyorsan kommunikál egymással. Semmit sem kell tennem, hogy az adatok minden készüléken pillanatok alatt használhatók legyenek, és ez nekem nem csak a mindennapi élet, de a munka során is nagyon – nagyon sokat segít, nap, mint nap.

Persze ismerem én is ezeknek az eszközöknek a hátrányát, de eddig még mindig mindegyikkel meg is tudtam birkózni viszonylag könnyen, egyet kivéve, mert az ipad készülékemre nagyon nem tudtam tokot venni. Mindegyik vagy nagyon otromba színű volt, vagy éppen nem lehetett kapni, vagy nagyon drágának találtam, a neten pedig olyanok voltak mindig a képek a termékekről, hogy azok lehettek nagyon szépek vagy épp nagyon csúnyák is a dobozból kibontva, sosem tudtam jó szívvel megrendelni egyiket sem.

Most viszont rátaláltam egy csodálatos oldalra, a http://ipadtokok.hu/ oldalra, ahol számtalan szebbnél szebb tok sorakozik, és mindegyikről annyira részletes és gyönyörű a kép, lászik, hogy valójában milyen a tok, mennyire színes, milyen mintájú, mennyire csillog és a többi, hogy nagyon bátran és nyugodt szívvel mertem én is rendelni, és teljesen tökéletesen azt a terméket kaptam, mint amit vártam, és azt is el kell mondjam, hogy gyönyörű. Így már azt mondom, hogy szinte minden hátrányosabb tulajdonságát szépen tudom kezelni ezeknek az eszközöknek, imádom őket, az pedig, hogy ki mit mond, engem személy szerint nem nagyon érdekel.

Te láttad már? Read More »

A legemlékezetesebb vizsgám

Nem tudom valaki találkozott-e már azzal az anomáliával, hogy szinte csak olyan embereket lát, akik hihetetlen szép és különleges macbook tokokkal járják a munkahelyeket és a város utcáit, de amikor ő elmegy, és szeretne egyet venni, akkor valahogy sehol sem talál, csak kommersz és egyszerű lehetőségeket. Nyilván a márkaüzletek polcain mindig is ugyanazok a termékek lesznek, de én máshol sem leletem fel egyetlen olyan tokot sem, amit láttam másnál és nagyon megtetszett.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ha legközelebb szembe jön valaki, akinek ilyen tok lesz a gépéhez, biztosan odamegyek és megkérdezem, hogy hol vette. Az alkalom el is jött, és hihetetlen viccesre is sikeredett, mert egy vizsgán, a vizsgabiztosnak volt egy hihetetlen elegáns macbook pro tokja. Annyira tetszett, de hát mégse mehetek oda vizsgázóként és kérdezhetem meg, hogy hol vette, mert biztosan azt gondolná, hogy csak hízelegni akarok, hogy bevágódjak, és esetleg jobb jegyet szerezzek ez által is.

Így hát meg kellett várnom, amíg levizsgázok, de a vizsgám sajnos elég nehezen sikerült, mert olyan tételt húztam, ami nem igazán volt a tudástáramban, végül azonban jóindulatú volt a vizsgabiztos és addig kérdezgetett, amíg nem értem el egy kettes szintet. Végül így sikerült a vizsgám, és végül ez után mentem oda hozzá, és már messziről mondta, hogy nem kell hálálkodni vagy köszönetet mondani, mert azért segített, mert látja mennyire jó szakember leszek vagy már vagyok is, és úgy gondolja, hogy ezeket az embereket ne válassza el a lehetőségtől egyetlen tétel, amire én kinyögtem, hogy köszönöm, de igazság szerint azt szeretném megkérdezni, hogy hol vette a gépéhez a tokot. Hatalmas nevetés lett belőle, és még hatalmasabb, amikor közölte nemes egyszerűséggel, hogy a https://macbooktok.hu/ oldalon, aminek elég beszédes a neve is. Ma már én is gyönyörű tokkal a gépemen szelem a város utcáit, és mindig szeretettel emlékszek vissza erre a kis sztorira.

A legemlékezetesebb vizsgám Read More »

A legjobbak

Azért írom meg ezt a néhány sort, mert számos ember kerülhet még abba a helyzetbe, amibe én kerültem bele pár napja. Én ugyanis nagyon függök a telefonomtól és a rajta tárolt adatoktól is. Szükségem van rá a munkámhoz, elengedhetetlen ahhoz, hogy el tudjam végezni a mindennapi feladataim.

Igen ám, csak teljesen pókhálósra tört kijelzővel nehéz lenne, márpedig sikerült ezt az állapotot elérni, ahogy a kocsiból kiszállva, elfelejtettem, hogy az ölemben van a telefon, és az aszfalton landolt, természetesen arccal, vagyis kifejlővel a földön, ami így totál betört és teljesen használhatatlan lett.

Gyorsan neki álltam szervizt keresni. Mondanom sem kell, hogy találtam rengeteget, na de vajon melyik lehet a jó? Hát ezt az ember csak úgy tudhatja meg, hogy neki indul és felkeresi őket. Én elég jó ember ismerő vagyok, de még én is tartok tőle sokszor, hogy olyan szolgálató csapathoz kerülök be, akik nem is értenek ahhoz, amit csinálnak és nem is érdekli őket kellőképp a végeredmény. Ez sajnos most az első körben így is sikerült. Bevették a telefonom, de már abból gyanús volt, hogy nem fog elkészülni sosem a javítás, hogy elég érdekesen nézegették, mintha azt sem tudnák milyen típus lenne. Megmondom őszintén, én szoktam hallgatni a megérzéseimre, és visszakértem a készüléket, mondtam, hogy bocsánat, de el kell rohannom, vissza fogom vinni, visszamegyek majd de elfelejtettem, hogy egy ügyfél vár és rohanok.

Ezek után felkerestem az egyik ismerősömet és tanácsot kértem tőle, aki a https://xiaomiszervizshop.hu/ csapatot ajánlotta, és mondanom sem kell teljesen más fogadtatásban volt részem. Biztos vagyok benne, hogy sikerült az egyik legjobb szerviz csapatot megtalálnom a xiaomi telefonok területén, és máskor is csak őket vagyok hajlandó felkeresni, ha segítségre lenne szükségem.

A legjobbak Read More »

Hallottál már ilyet?

Én még sosem hallottam olyat, hogy használt gépet be lehetne vinni úgy bárhova, hogy esetleg még hibás is, és nem akarunk náluk újat vásárolni, de ők megveszik, ha kell felújítják és tovább értékesítik egy olyan embernek, aki igényeit még maximális szinten kielégítik, és segíti a mindennapjait, tanulmányait, tanítását vagy épp munkáját. Én megmondom őszintén nagyon jó ötletnek tartom.

Persze könnyebben beszélek, mert ismerem ezt a kis csapatot, és tudom, hogy nagyon lelkiismeretesek és korrektek, így biztosan olyan szándék vezérli őket amit el is mondanak. Nem szeretnék hagyni, hogy a sok régebbi eszköz, ami még használható lenne, és mások számára teljesen jó szolgálatot nyújtana, a fiók mélyén lapuljon csak azért, mert a gazdája nem akar azzal bajlódni, hogy meghirdesse, feltegye valahova vagy épp direktben keressen egy új gazdát számára.

Valljuk meg őszintén, nem feltétlen merné mindenki vállalni a macbook felvásárlás feladatát, hiszen nagyon kell hozzá érteni, főleg úgy, hogy még hibásan is beveszik, megjavítják vagy felújítják és utána szinte tökéletes formában lehet neki új gazdát keresni. Ez alapvetően azt mutatja, hogy nagyon értenek az apple termékekhez, mert magabiztosan tudják, hogy mely termékek javíthatók és melyek azok, amelyeket már sosem fogják tudni sajnos működésre bírni.

Én nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, remélem, hogy nemsokára már nagyon sok olyan ember lesz, aki náluk találja meg azt a gépet, amit ki is tud fizetni, tökéletes, makulátlan állapotban van, és minden igényét ki is elégíti. Biztos vagyok abban, hogy ez nagy siker lesz, mert mindamellett, hogy szakmailag is jó elképzelés, a mögöttes szándék is szép. Biztos vagyok benne, hogy a projekt sikeres lesz, és hogy hallani is fogunk még erről a kis csapatról és sikeréről a jövőben.

Hallottál már ilyet? Read More »

A világ legjobb főnöke

Az ember rengeteget gondolkodik dolgokon, mikor még nem lépett ki a munkaerőpiac akadályokkal tűzdelt terepére, de már a kapujában áll. Emlékszem, én főiskolai utolsó évemben rengeteg mindent tervezgettem. Hála a jó égnek nagyon sok minden meg is valósult belőle. Egyszer sem gondolkodtam azonban arról, hogy milyen lesz majd az a munkahelyi légkör, ahol dolgozni fogok, meg fognak-e becsülni, milyenek lesznek a kollégáim és hát a legfontosabb talán mind közül, hogy milyen lesz majd a főnököm.

Nem panaszkodhatok, mert igazság szerint közel tizenöt éve dolgozom már, de még sosem volt olyan hely, ahová gyűlöltem volna bemenni a kollégák, a munka, a hangulat vagy a főnök miatt. De azt is fel kell, hogy ismerjem, hogy még sosem volt annyira jó főnököm, mint most, az utolsó helyen, immáron több, mint négy éve. Nem csak hogy nagyon jól végzi a vállalat vezetését, és kedveli az embereket, mindent kézben tart és mindenről tud, de mindig rettenetesen emberséges és ami mindennél fontosabb, hogy a vállalat minden egyes munkavállalóját megbecsüli. A recepcióstól a fő vezetőkön át a takarítókig, mindenkihez van egy-egy jó szava, kedves, és szinte mindenkiről tud mindent, mert bár csak pár percet, de mindenkire szán és beszélget. Ez számomra felfoghatatlan és nagyon szimpatikus, már-már mondhatom, példakép. Nem mellesleg, hogy hallgat is a munkavállalók ötleteire.

Nem olyan régen például az egyik munkás felvetette neki, hogy mennyire jó lenne, hogy ha mindenki egységes munkaruhát hordana. Természetesen nem mindenki ugyanazt, vagy ugyanolyat, de talán ugyanolyan színűt vagy logóval ellátottat lehetne. Ez annyira megragadta a mi kis főnökünket, hogy azonnal munkaruha után nézett, és az ajandekozd.hu csapatával mind a húsz ember számára előteremtette az egyedi munkaruhát a mindennapokra. Nem vagyunk nagy cég és világmegváltó dolgokat sem fogunk létrehozni azzal a húsz emberrel, de azt tudom, hogy lehet, hogy a világ legjobb főnöke a miénk, és bizony ezért is, aki ide bekerül már sosem akar tovább állni. Nehéz is itt helyet találni, egészen egyszerűen meg kell várni míg valaki nyugdíjba megy.

A világ legjobb főnöke Read More »

A gyerekkori hobbi

Ne kérdezze senki, hogy miért, mert én sem tudom, de gyerekként volt egy különleges vonzódásom a régi festmények, képek iránt. Egészen egyszerűen imádtam őket nézegetni, mindet haza akartam vinni. Édesanyám már néha nagyon kellemetlenül érezte magát, hiszen ez a hobbim nem csak az orvosi rendelő falán lógó képre korlátozódott, hanem bizony megmaradt például a szépművészeti múzeumban is. Sosem felejtem el az édesanyám arcát, amikor az idegenvezető előtt megkérdeztem tőle, hogy az egyik legnagyobb akkor kiállított képet meg tudná-e venni nekem, hazavihetném-e, mert régi szép emlék, és talán pont ráférne a lépcsőház legnagyobb falára. Azt gondolták egyébként, hogy előző életekből származnak ezek a dolgok nálam, erre is rácáfoltam azonban, mert a modern képek ugyanúgy tetszettek, mint a régiek. Nem volt ebben tehát logika. Szépen lassan, ahogy nőttem, ezek eltűntek egyébként. Szinte annyira, hogy én már el is felejtettem ezeket a vicces sztorikat.

Nem olyan régen azonban új lakásba költöztem, és hát mik is lettek volna jobban segítségemre annak díszítésében, mint a vászonképek. Gyönyörű képeket találtam egyébként. Gyönyörű díszei a lakásnak, ezt még a párom is aláírja, pedig ő biztosan nem elfogult ebben a témában. Édesanyám azonban mikor látogatóba jött jót nevetett. Először nem is tudtam miért. Aztán mondta csak el, hogy azon, hogy a gyerekkori hobbi ma új formát öltött. Mi más is díszíthetné a lakásom falait, gyerekkoromhoz híven, mint szebbnél szebb vászonképek sorozata. Jót nevettünk a régi idők emlékein, és megbeszéltük, hogy milyen kép illene még a lakásba, természetesen már valami régebbi korból, hogy még hűbben tükrözze a gyerekkori mániámat. Ma már ezeket a szép emlékeket is felelevenítik a lakás képei, még nagyobb örömet okozva így számomra. Egyre jobban imádom is őket amiatt.

A gyerekkori hobbi Read More »

A tökéletes partner

Nem is olyan régen kezdtem dolgozni az új munkahelyemen, egy nagy ügyvédi iroda titkárnőjeként. Én pályakezdőként úgy gondoltam, hogy kicsit nagy falat számomra egy ekkora iroda igazgatása, hiszen hozzám tartozott az ügyfélfogadástól kezdve az adminisztrációs feladatokon át, néhány beszámoló elkészítésén és az irodai szerek beszerzésén keresztül szinte minden. Én azonban sosem voltam félős, és elég jól teljesítettem az egyetemen is, voltak kitűzött céljaim, amik eléréséhez bizony nagy szükség volt erre a munkára, abban való tökéletes helytállásomra.

Mondanom sem kell, hogy a kezdeti időkben nagyon stresszes időkön mentem keresztül. Reggel már aggódva értem az irodába, azt mantráztam egész úton, hogy minden eszköz működjön, mert bizony a műszaki berendezések terén egész analfabéta vagyok. Ahogy teltek a napok és egyre rázódtam bele a munkába, kezdett ez a feszültség is oldódni bennem. Az irodában nagyon segítőkészek voltak, jó volt a hangulat és a csapat is, egyre inkább illeszkedtem be.

Az egyik reggel azonban előbb kellett bemennem, mert határidős anyagot kellett összekészítenem. Szinte senki nem volt benn az irodában egészen délutánig, mert mindenki tárgyaláson vagy szabadságon volt. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy bármilyen műszaki probléma adódhatna. Mégis adódott, legalábbis én akkor azt hittem. A nyomtató HP 304 patron ugyanis meghibásodott. Én legalábbis azt gondoltam akkor még. Mondanom sem kell, hogy pánikba estem. Megkerestem a számlát és a partner cég elérhetőségét és felkerestem őket.

Nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Elmondták, hogy ők élethosszig tartó garanciát vállalnak a festékkazettára, és műszaki meghibásodás esetén természetesen azonnal intézkednek, ám felhívták nagyon kedvesen a figyelmem, hogy ez egy annyira megbízható termék, hogy szinte sosem volt még vele probléma. Én közöltem velük, hogy ki nem fogyott, viszont nem működik, kértem, hogy segítsenek, mert határidős munkáim vannak és nagyon gyorsan szükségem van a színes nyomtatóra. Azonnal ki is jöttek és hoztak nekem egy új 304 patront, a nyomtatót szemlélve azonban elmosolyodták magukat, ugyanis a patronnak semmi baja nem volt. Banális probléma volt a nyomtató kábelezésnél, amit gyorsan segítettek megoldani és már mehetett is tovább a nyomtatás és a munka.

Természetesen nem győztem megköszönni a segítséget, kifizettem az új HP patront és bőséges borravalót adtam a kiérkezésért, a gyors segítségért és azért, hogy ezt a bakimat a cégnél, ha lehet senki se tudja meg. Én azóta sem hallottam vissza a történetet egy kollégától sem. Azóta is tőlük rendelek mindent, amit csak lehet. Hosszútávú együttműködésre számíthatnak részünkről.

A tökéletes partner Read More »

Kudarc helyett ajánlás

Nekem mindig is szerelmem volt a fényképezés, a képek már egészen gyerekkorom óta elvarázsolnak. Mindig is imádtam őket nézegetni és készíteni egyaránt. Természetesen még nagyon gyerekként én a befűzős, filmes gépekkel ismerkedtem meg, amiknek külön megvolt a varázsa, hiszen nem lehetett akármennyi fotót készíteni. Sokkal körültekintőbben kellett végiggondolni, hogy mely pillanatról, mikor, hogyan, hány képek készít az ember. Talán itt is dőlt el az, hogy én bizony fényképész leszek. Ez a szakma nagyon sokszor nem könnyű. Persze minden másról is el lehet mondani ezt, de itt szükség van egy nagyon komoly szakami tudásra, tapasztalatra, sok-sok gyakorlásra, és még ráadásul emberismeretre és különösen jó kommunikációs készségekre. Én hála a jó égnek mindezekkel rendelkezem és jól is megy az egész szakma művelése, de bizony egy magánéleti válság kellős közepén vagy egy családi probléma estén néha nehéz olyan képeket készíteni amik a lehető legjobban illeszkednek a megrendelő igényeinek és át is adják azt a hangulatot és élményt amit kívánnak.

Számos esetben találkoztam már olyan kéréssel, amit tudtam, hogy nehezen tudok majd teljesíteni, vagy éppen nagyon sok előkészületet igényel a dolog, de még sosem kellett munkát visszautasítanom, egészen a múlt hétig. Ekkor ugyanis egy nagyon kedves megrendelő ajánlásával – ami mindig különlegesen kényes téma, hiszen duplán jól szeretne ilyen helyzetben teljesíteni az ember – megkerestek azzal a kéréssel, hogy termékfotózás témakörén belül, egyedi kiégetett agyagtermékek fotózását szeretnék megrendelni. Én tudom, hogy terméket fotózni egy külön szakma. Számos eszköz felszerelés és külön szaktudás szükséges ahhoz, hogy valóban tökéletes és szinte megelevenedő képek készüljenek. Éppen ezért sajnos én ezt nem is vállalhattam, de tudom, személyesen is ismerem azt a csapatot, akik nagyon készségesen és tökéletes eredménnyel tudnak ebben segítséget nyújtani, így egy további ajánlással engedtem útjának az ügyfelet. Azóta már elkészültek a képek a fotoda segítségével, és bizony tökéletesen elégedett a megrendelő. Erről mondjuk kétségem sem volt, hogy így lesz.

Kudarc helyett ajánlás Read More »

Van egy márka…

Az ember bizonyos dolgokban nem hazárdírozik. Vannak olyan dolgok, melyekben mindennél fontosabb számára a biztonság és megbízhatóság. Ez mindenkinél más és más termékekből, használati tárgyakból tevődik össze. Ilyen például a ház, autó, kabát, cipő, vitamin, s végeláthatatlan folytathatnám a sort. Számomra az egyik ilyen terület az elérhetőség területe. A megbízható telefon, laptop, hogy mindig tudjak beszélni a munkatársakkal, szeretteimmel. Ennek teljesen megfelelő minden elektronikai, kommunikációs eszközöm. Hála a jó égnek ezekeben sikerült olyan minőséget megtalálni, amelyet könnyen tudok használni, egyszerű és megbízható eszközök. Természetesen azonban mindegyiknek van gyenge pontja is. Ezeket ismerve azonban, jól kezelve azokat kiegészítő eszközökkel hatalmas biztonságot nyújtanak. De mik is ezek a kiegészítők, és mennyire fontos azok megbízhatósága és minősége?

Ilyen például a töltő, tartó vagy tok, legyen az szilikon vagy egyéb speciális anyagból készült, jól kialakított designos védőeszköz. De ide sorolhatjuk a kábeleket vagy épp a fülhallgatók világát is. Egy jó töltő nélkül a telefonom nem sokáig fogja szolgálatát tenni például, mert gyorsan merül. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kis megbízhatóságú töltőkábelt vagy hálózati egységet használok. De ide sorolhatom a tokot vagy védőfóliát is, mert hát a telefonom kijelzője igen sérülékeny.

Keresnem kellett valami olyan márkát, amely gyorsan és könnyen elérhető, akár interneten keresztül, shopból, és mindemelett árban is megfelelő, nem a gyári kiegészítők szintjén van, de megbízható és igen jó minőségű. Kipróbáltam pár kábelt mire eljutottam a tökéletes megoldáshoz. Ahhoz a márkához, ahonnan azóta már számtalan kiegészítőm rendeltem és egytől egyig mindegyikkel tökéletesen meg vagyok elégedve, ez pedig nem más, mint a baseus. A pletykák igazak, a termékek egészen fantasztikusak, tartósak és igen designosak, modernek, árban pedig tökéletesek. Bárki próbálja ki őket bátran, biztosan nem fog bennük csalódni.

Van egy márka… Read More »