Egyéb

Az új szolgálató csapatom

Én sosem gondoltam volna akkor amikor belevágtam a cégem megalapításába, hogy egyszer majd, igaz évek és sok-sok fáradságos időszak, átdolgozott éjszaka és hullámvölgyek után, akkora vállalat tulajdonosa lehetek majd, mint most. Én igazából egy pár fős céget álmodtam meg annak idején, amiben azt csinálhatom amit csak szeretnék, de most azt kell hogy mondjam, hogy ez bizony a többszörösére nőtte ki magát, és nem csak hogy sikeres, hanem iszonyatosan nagy eredményeket hoz. Mindig is arról álmodtam persze, hogy már akkora tőkéje és tartalékai lesznek a cégnek, hogy bármilyen könnyítő projektet be tudok vezetni az emberek, az alkalmazottak számára, de ez mára valósággá is vált. Nálunk mindenkinek van céges telefonja és laptopja, és az a minimum hogy ezt akár céges és akár magán használatra is felhasználhatják természetesen, nem beszélve arról, hogy tényleg minden vezetőnek jár a céges autó, tankoló kártyával. Ezeket végig nézve azt tudom mondani, hogy sikeres vállalkozást építettem fel.

Hogy mi a titok sokan kérdezik, de én mindig csak azt tudom mondani, hogy nagyon sok részletre, még a legapróbbakra is úgy kell tekinteni, mint ha a legfontosabbak lennének, és hihetetlen figyelmet és energiát kell fordítani arra, hogy azok a feladatok is maximális profizmussal legyenek ellátva, amit látszólag csak nagyon a háttér működést vagy tevékenységet szolgálják ki. Én most például váltottam a mobiltelefon szervíz tekintetében, mert nem igazán voltam megelégedve az előző szolgáltató csapattal. Most már látom, hogy jól is tettem, hiszen két hónap után már látványos és érezhető a különbség, hiszen a https://expertmobil.hu/ csapattal maximálisan meg vagyunk elégedve, és még soha egyetlen olyan szolgáltatásuk sem volt, amire azt tudtam volna mondani, hogy jobban is lehetett volna. Lelkiismeretes és profi munkát végeznek, ami a telefonok tekintetében csak háttér szolgáltatás, de tudom, hogy nagyon is sok múlhat azon, ha éppen gyorsan, egy-egy tárgyalás előtt kell megjavítani a telefonját a kollégának, vagy éppen az adatmentés telefonról megoldhatatlannak tűnik, és ők mégis meg tudják számunkra oldani. Tökéletes váltás volt, és ilyen tekintetben egy nagyon fontos újítás is.

Az új szolgálató csapatom Read More »

Az új klíma rendszerünk szakértői

Az ember, ha egy nagyobb projektbe vágja a fejszéjét, akkor számtalan dolgot nagyon meg kell hogy gondoljon a mai világban. Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi tőkét tesz el a feladatok elvégzésére. Én számtalanszor jártam már úgy, hogy mire oda értem, hogy megvalósítsak valamit már merőben nem azon az áron dolgoztak a szakemberek, nem azon az áron tudtam megvenni az alapanyagokat és egyéb kiegészítőket sem, vagyis kicsit mindig muszáj felé lőnie az embernek az árat, nem beszélve arról, hogy mindig történik valami, ami meglepetésszerűen éri az embert, és meg kell oldani, természetesen költségekkel növelten. A másik nagyon fontos dolog, hogy mindig iszonyatosan körültekintően és szemfülesen kell kivitelezőt választani, mert nagyon meg tudja ütni az ember a bokáját, hogy ha nem megfelelő minőségben kap szolgáltatást, vagy nem megfelelően végzik el a munkát. Én ezért már csak ajánlások útján keresgélek, vagy nagyon kényes esetekben nyilván a google segítségével, de ott is mindig utánanézek annak, hogy milyen ajánlásokkal dolgozik a kiszemelt kivitelező. Nem könnyű így válogatni persze, több időt és energiát vehet igénybe, de a végeredmény szempontjából igenis nagyon fontos az ilyen szempontú választás.

Én legutoljára a klíma rendszerünk telepítésére kerestem szakembert vagy szakértő csapatot, akik tényleg profi szinten vonulnak ki, értenek a szakmájukhoz, ahhoz, amit csinálnak, meg tudják mondani, hogy az az elképzelés amit én kitaláltam egyáltalán megvalósítható-e és még sorolhatnám. Persze beletellett egy időbe, de végül rátaláltam a https://djgepeszet.hu/ csapatra, akik hihetetlen jó munkát végeztek, nagyon könnyű volt velük együtt dolgozni és szót érteni, és még koszt se hagytak szinte maguk után. Ha valaki klímát szeretne csak javasolni tudom őket és a szolgáltatásukat.

Az új klíma rendszerünk szakértői Read More »

A legjobb választásnak bizonyul

Nem olyan régen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy a szép kis lakásunkat ideje lenne lecserélni egy kis kertes házikóra, hiszen egyrészt gyermeket szeretnénk vállalni, másrészt szeretnénk egy kutyust is elkezdeni nevelgetni, amihez nem árt a kert, mert abban egyet értettünk, hogy lakásban nem szeretnénk állatot tartani. Az egy dolog, hogy lesz egy kis helye az új házban is, ahová bejöhet, egy kis kuckó, a nappaliban, hogy ne kelljen mindig kinn lennie, de nem lakás kutyát szeretnénk nevelni, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez soha nem tesz jót egy állatnak sem, még akkor sem, ha a gazdák máshogy gondolják.

Meg is találtuk idő közben álmaink otthonát, meg is vásároltuk, néhány átalakítás kellett még ahhoz, hogy be tudjunk költözni, de most már azt tudom mondani, hogy minden rendben van, és lassan lehet kezdeni a belső berendezést és a költözést. Hihetetlen módon örülünk ennek az új lakásnak, csak egyetlen dolog ütött még szöget főleg az én fejemben, hogy a biztonságtechnika mint fontos tényező eddig még nem jutott eszünkbe. A férjem ugyanis azért szokott néha éjszaka is dolgozni, és bizony ilyenkor egyedül vagyok otthon és azért azt nem mondhatom, hogy ilyenkor egy-egy hangra vagy neszre ne rezzennék össze, ne ijednék meg.

Persze a férjem erre is rögtön megoldást talált, hiszen az extrembazar.hu oldalon talált egy négy kamerás biztonságtechnikai rendszert, ami nekünk tökéletes lesz a házhoz, hogy azért legyen egy alap biztonsági helyzet, de ne kelljen erre is vagyonokat költenünk, mert az már sajnos nem férne bele a keretbe. Meg is rendeltük a kamerarendszert, hamarosan megérkezik, és fel is szereljük, hogy egyetlen másodpercre se legyen őrizetlen hagyva a ház.

A legjobb választásnak bizonyul Read More »

A siker titka mindig az ismertségben rejlik

Van egy jó barátom, aki külföldre költözött. Sokat beszélgettünk neten és egyszer ajánlott egy terméket, ami neki nagyon bejött. Gondoltam kipróbálom én is, de nem lehetett itthon kapni. Így megkértem, hogy küldjön belőle nekem haza. És igaza is volt! Nem csak jobb, mint más dolgok, amiket itthon lehet kapni, hanem még olcsóbb is.

Ezért úgy döntöttem, hogy a gyártó valamennyi termékével együtt elkezdem itthon árulni. Az első ötletem az volt, hogy nyitok egy boltot. Erről hamar lebeszéltek, mert a boltba nyitvatartás van és nehéz manapság jó üzlethelységet bérelni. A plázákban meg még nagyon drága is. Így inkább egy webáruházat béreltem.

Eleinte egészen jól kezdett megindulni a dolog és sokan kezdtek el rendelni. Már majdnem elbíztam magam, hogy sínen leszünk, de aztán ez beállt egy szintre és mindig ugyan annyi rendelésünk volt. Ez egyrészt jó, mert legalább ezek a rendelések voltak, másrészt fura. Beszélgettem az egyik vevővel, és akkor ugrott be, hogy miért van ez. Ők is ismerték a terméket és a gyártót ezért rendelnek tőlem.

Így akkorra már pontosan tudtam, hogy még több embernek kellene megmutatnom a termékeket és ezért barátom ajánlására megkerestem egy szakértőt, aki segített ebben. Hirdettünk, és optimalizáltunk, majd elkezdtük a linképítést, ami végül a sikereink kulcsának bizonyult. A linképítés elsőre furán hangzik, de olvasd el a weboldalon a leírást és érteni fogod, hogy miért mondom, hogy enélkül webshoppot felesleges is üzemeltetni. Persze a sikert a folyamatos munka hozta, de mára már egy nagy cég lettünk és közel tíz milliós forgalmunk van havi szinten. Soha nem hittem volna, hogy ide jutunk egy baráti beszélgetésből.

A siker titka mindig az ismertségben rejlik Read More »

Ha segítségre van szükséged

A karácsony és a karácsonyi ajándékok beszerzése sosem könnyű feladat. Nekem legalábbis meggyűlik vele mindig a bajom, és gondolom, hogy nem csak én vagyok vele egyedül így. Rengeteg emberrel szokott a tekintetem még 23-án reggel találkozni, akik ugyanúgy egy-egy ajándék után szaladnak és vadásznak, mint én. Minden évben megfogadom persze, hogy már november elején elkezdem beszerezni az ajándékokat, de valahogy december közepén még mindig nem sikerül szinte senkinek semmit beszereznem. És hát ez az év sok mindenben más, mint az előzők, de valahogy ez mégsem változott. Ajándék ötletem van már rengeteg, de még egyet sem sikerült beszereznem. Most azonban találtam egy nagyon jó megoldást.

A https://leakcioztuk.hu/ oldalon ugyanis szebbnél szebb és jobbnál jobb ötletek vannak. Végig nézve a termékeken, gyorsan rendeltem is egy pár dolgot, mert még nincs veszve az a tervem, hogy december közepéig minden ajándék be legyen csomagolva. A gyerekeknek rengeteg mindent találtam, nehéz is volt megállni, hogy ne rendeljem meg mindet. Egyaránt találtam nagyon modern és érdekes játékot a kisfiamnak és a kislányomnak is, így azt gondolom, hogy nekik már biztosan meg lesz az öröm, de úgy érzem, hogy a feleségem is nagyon örülne egy-két speciális szépségápolási dolognak, amit láttam.

Ha tehát neked is szükséged lenne egy olyan helyre, ahol számtalan ajándék ötletet találsz, hanem nagyon könnyen és gyorsan tudsz keresni és rendelni is. A termék nagyon gyorsan és egyszerűen eljut hozzád, a termékek minősége pedig kifogástalan. Én biztosan nagyon sokszor fogok még innen ajándékot beszerezni a közeljövőben is. Biztos vagyok benne, hogy neked is sokszor a segítségedre lesz.

Ha segítségre van szükséged Read More »

A megbízhatóság a legfontosabb

Amikor rátaláltam a páromra egy kis vidéki házban éltem még a szüleimmel, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a háztartáshoz segítségre lesz szükségem. Magam takarítottam a szobámat, minden segítséget megadtam az édesanyámnak, amit csak tudtam, és igyekeztem minden tudást elsajátítani ahhoz, hogy egyszer a saját családom is legalább annyira jól el tudjam látni, mint minket édesanyám. Azóta sokat beszélgettem is vele erről, és hát ő tanácsolta legelőször, hogy ha tehetem, ne kövessem el azt a hibát, amit ő, és kérjek segítséget.

Ezer felé vagyunk ugyanis szakadva a férjemmel, dolgozunk és három gyereket nevelünk, akik mind egy-egy önálló személyiség, és csak hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, mindegyiknek más-más hobbija van. Egy perc szabadidőnk vagy nyugtunk sincs, mindig megyünk valahova, ha nem a munka, akkor a gyerekek vagy a család miatt. Nyilván ezek mellett pedig a nagyszülőket sem szeretnénk elhanyagolni.

Persze a gyerekek sokat tudnak segíteni, de az azért mégse járja, hogy ők takarítsanak mindent, nekünk viszont nincs időnk rá, vagy ha lenne, akkor az a közös időtöltésekből, a nagyszülők látogatásából menne el. Az, hogy én ebben a kétszintes házban csináljak egy nagytakarítást egyenesen lehetetlen a jelenlegi életritmusunk mellett. Ezért döntöttem úgy, hogy bár nagyon nem könnyen és nem is igazán jó érzésekkel, de segítséget kell kérnem, hogy az otthonunk folyamatosan és rendszeresen tiszta lehessen.

Az egyik barátnőm, aki már rég túlesett ezen, és már nem is szeretné másra bízni a családi ház takarítás feladatait, csak a KJ Takarítás munkatársaira, azt ajánlotta vegyem fel velük a kapcsolatot, mert biztos benne, hogy már az első találkozás után biztos leszek benne, hogy jól döntöttem, és egyáltalán nem fog zavarni, hogy az otthonomat ők takarítják, mert nagyon kedves és jó emberek, akik sosem lesznek láb alatt, és tökéletes munkát végeznek mindemellett. Biztosított arról, hogy nem fogom megbánni, ha megbízom őket a feladattal, mert nyugodtan és jó érzésekkel lesz mindig tisztaság és rend a lakásban, és a fennmaradó időt tölthetem az édesanyámmal vagy a gyerekekkel egy közös kiránduláson. Meg kell mondjam, hogy ez teljesen így is lett. Nagyon örülök, hogy rájuk találtam, mert tökéletes munkát végeznek, jó áron, és most már tényleg semmi rossz érzés nem társul a dologhoz, hogy ismerem őket. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, ha hasonló gondokkal küzd.

A megbízhatóság a legfontosabb Read More »

Férfiaknak se tilos

Rengeteg mindent használnak a férfiak nőkhöz hasonlóan manapság. Na nem nyíltan, mert hát nem igazán mondják ki, hogy nekik is ugyanúgy kell ápolni például az arcukat, sokan használnak éjszakai krémet és ránctalanítót, egyre fontosabb számukra is, hogy milyen sampont használnak és még sorolhatnám a végeláthatatlan sort. Egy szó, mint száz, nekik miért ne lenne szabad? Hiszen elvárjuk tőlük, hogy legyenek mindig csinosak, őrizzék meg minél jobban a fiatalságukat, legyenek megnyerően felöltözve, és mindemellett hogy várhatnánk el, hogy ezek minden erőfeszítés nélkül sikerüljenek nekik?

És most találtam egy újabb példát is. Én amióta sokat vezetek küzdöttem azzal, hogy a cipőim sarka nagyon gyorsan tönkrement és használhatatlan lett a cipőm egy idő után, pedig nem hordtam sokat, nem volt tönkre menve, csak épp annyira csúnya lett a sarka, hogy elegáns helyre, de egy idő után már szinte sehova sem tudtam felvenni. Miért ne lenne gond ez ugyanúgy a férfiaknak is? Egy elegáns cipő, egy sportosabb vonal ugyanúgy megsínyli a vezetést, mint a nők cipői. Ugyanúgy csúnya lesz a sarok, és nem fogja tudni felvenni a férfi sem a cipőit. Miért is ne lehetne tehát számukra ugyanúgy hordható a legújabb sarokvédő cipőre? A heelgood ugyanis pontosan erre nyújt megoldást, nem csak nők számára.

Számtalan férfi már most használja ezt a kis csodaszert, mert hihetetlen gyors és könnyű a használata, amitől már csak az hihetetlenebb, hogy milyen hatékony. Maximális védelmet nyújt a cipőknek, hogy vezetés közben a kárpit ne szedje szét a sarkát, és ezért ne váljon akár két hónap alatt is használhatatlanná. Na persze ezt nem árulják el senkinek, általában titokban rendelnek sarokvédőt a netről, hogy még véletlen se lássa meg egy nő sem. Na jó, mondjuk nincs is ezzel semmi baj, kulisszatitkok természetesen a nőknél is léteznek. A lényeg, hogy bátran használják ezt a kis újdonságot a férfiak is, mert hihetetlen eredményes és tökéletes védelmet nyújt az ő cipőiknek is, nem csak a magassarkú cipők számára jelent tökéletes megoldást.

Férfiaknak se tilos Read More »

Számomra a legfontosabb

Az ember amikor fiatal még teljesen máshogy lát dolgokat, mint ha eltelnek az évek felette. Fiatal, energikus, gyorsan regenerálódik mindenfajta sérülésből, problémából, azonban, ha eltelik tíz – tizenöt év már bizony ezek a dolgok is módosulnak. Számomra is szemet ütött a harminc kétéves kor, amikor már nem úgy tudtam magam összeszedni egy-egy átmulatott éjszaka után és sokkal de sokkal több figyelmet kellett szenteljek a pihenésre és az egészségem megőrzésére.

Mert hogy abból csak egy van, és jó vigyázni rá, mert bár régen sem volt túl könnyű visszanyerni azt – főleg az orvostudomány nehezen elérhető mivolta és annak fejlődési hiányosságai miatt, most pedig már inkább a túl sok probléma tornyosulása miatt vált nehéz feladattá az elromlott egészség helyrehozása. Én ma már kiemelt figyelmet szánok ennek a területnek az életemben, legfőképp, mert van két lányom, akik még nagyon fiatalok, hiszen nem húsz évesen szültem őket, és szükségük lenne még rám sokáig, tehát már most meg kell tennem mindent, hogy majd hetven – nyolcvan évesen is minden rendben lehessen és kísérni tudjam őket az útjukon, segíteni tudjak nekik.

A legújabb kedvencem most például a pipereshop, azon belül is az egészség megőrzés termékcsoport, hol megtaláltam az avon szépítő kollagénes italport, és ma már naponta használom, mert egy hét után éreztem jótékony hatását nem csak a bőrömön és a hajamon, hanem az izületeimen egyaránt. Sokkal könnyebben mozgok, nem sajog a térdem, amivel évekig küzdöttem és gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy orvosi segítséget kellene kérnem ezzel kapcsolatban, szóval rengeteg jótékony hatását éreztem.

Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt is és ezt a kis terméket is, mert mindkettő nagyon nagy segítségünkre van abban, hogy ebben a rohanó világban gyorsan és hatékonyan tenni tudjunk azért, hogy az egészségünk ne legyen múlandó, hosszú távon meg tudjuk őrizni azt, lehetőség szerint egészen öreg korunkig.

Számomra a legfontosabb Read More »

Egy álmom vált valóra

Kicsi gyerekkoromtól fogva nagyon szeretem az üveget, annak minden formájában. Nagypapám üvegfúvó volt, és nem egyszer elvitt engem magával a gyárba, ahol láthattam, hogyan készülnek a szebbnél szebb és csillogónál csillogóbb üveg dolgok. Voltak ott poharak, edények, díszek, minden, mi szem, szájnak ingere, és hát nem kell mondanom, hogy bár nem volt veszélytelen, hiszen nagyon magas hőfokon dolgoztak ezek az emberek, soha semmi bajom nem lett, mert mindig nagyon figyeltem magamra. Már nagyon korán megtanultam felelősen viselkedni, és hát mindennek köszönhetően a munkafolyamatokat is. Tizenévesen, a szünidőben már én magam is készítettem titokban – még a saját szüleim sem tudtak róla, csak a nagypapám – saját pici üveg dolgokat. Ő tudta, hogy megbízhat bennem, és szerette volna átadni nekem mindazt a tudást, ami a birtokában volt. Nagyon szerettem őt és hihetetlen hálás voltam neki. Rengeteg időt töltöttünk együtt.

Ennek hagyatékaként, ma már elmondhatom, hogy az egyik leghíresebb magyar egyedi üvegékszereket készítő személy vagyok, és nem csak magam miatt vagyok erre nagyon büszke, hanem legfőképp azért, mert így a nagypapám emlékét minden nap őrizhetem, és tovább vihetem tudását, amit édesapám nem szeretett volna. Az én gyerekeim szintén nem szeretnének ezzel foglalkozni, semmilyen szinten sem érdekli őket az üveg, de remélem az unokámmal majd nekem is más lesz a helyzet. Meglátjuk.

Addig is viszont az álmom másik részét is meg kell valósítani, tekintve, hogy egy webshopot szeretnék létrehozni, ami lehetővé teszi, hogy széles körben tudjanak vásárolni ezekből a termékekből. Ehhez pedig megtaláltam a két legfontosabb partnert, úgyhogy most már biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz a projekt. A webesem kiváló, a termékfotózásra pedig a https://szikyfoto.hu/ kértem fel, aki hihetetlen gyönyörű képeket készít nekem ezekről a csillogó csodákról. Azt hiszem, hogy ez a projekt egy láthatatlan kéz által is segítve van.

Egy álmom vált valóra Read More »

A munkahelyem új partnere

Én már amióta az eszemet tudom, mindig alkalmazottként dolgoztam, és ez azt gondolom, nekem így is jó. Nem szeretek túl nagy felelősséget vállalni, persze a saját munkájáért kell az embernek, de hogy én egy egész céget irányítsak, sorsdöntő kérdéseket hozzak meg, és netalántán emberek munkáján keresztül az életükért vagy azok minőségéért legyek felelős, azt biztosan nem szeretném és nem is viselném túl jól hosszú távon azt gondolom. És itt nem beszélek azokról az aprócska dolgokról, hogy semmi nemű vállalkozási ismerettel nem rendelkezem, tehát nekem elképzelhetetlen hogy egy egész céget vezessek a siker felé. Összefoglalva tehát nekem sem ambícióm sem pedig tudásom nem igazán van meg ahhoz, hogy céget csináljak, viszont alkalmazottként egy agrár iparan tevékenykedő vállaltnál dolgozom már közel nyolc éve. Megbecsülnek engem és a munkám is, és azt gondolom, hogy ez a mai világban becsülendő kincs. Jó a hangulat is, szóval szeretek itt dolgozni, és azt érzem, hogy egyre jobb és ügyesebb is vagyok abban amit csinálok.

Az is mutatja, hogy nekem nem igazán való a saját vállalkozás, hogy amikor kérdezték, hogy meg vagyok -e maradéktalan elégedve a partnereinkkel, azt mondtam, hogy persze, miért ne lennék? Most már visszatekintve, és hogy az egyik beszállítónkat lecseréltük, tudom, hogy teljesen máshogy kellett volna nyilatkoznom. Az új cég ugyanis, a https://odisys.hu/ kis csapata teljes mértékben máshogy és más lendülettel áll hozzánk, mint az előző partner. Más minőségű termékeket is árulnak, sokkal jobbat, és nyilván az árfekvés is más, és nagyon örülünk, hogy feljebb tudtunk ebben lépni és hogy folyamatosan fejlődik a cég, de az eladók és az ott dolgozók kedvessége és lelkesedése, segítőkészsége nem ettől függ, ma már tudom jól. Nagyon örülök, hogy velük dolgozhatok, és annak is, hogy nem tőlem várják ezekre a megoldásokat, mert bizony én a földműveléshez értek, de a vállalatvezetéshez nem.

A munkahelyem új partnere Read More »