Nem olyan régen arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tudok tovább dolgozni alkalmazotti státuszban, mert egyrészt nem tudok már semmilyen mértékben sem egyetérteni azzal az ügyfélkezeléssel, amit elvárnak tőlem a cégnél, másrészt pedig nem vagyok elégedett azzal a gondolkodással, hogy minden felett áll a mennyiség és a profit, és sajnos teljesen háttérbe szorul, mondhatni semennyire sem fontos, hogy tökéletes minőségi munkát nyújtsunk az ügyfelek számára, csak az a kiemelt fontosságú paraméter, hogy azonos idő alatt minél több ember kérését abszolváljuk, és hogy persze annak a vállalásnak az összege beérkezzen a vállalkozás számlájára. Mindezek miatt aztán meg is alapítottam a saját vállalkozásomat az építőipar területén. Persze ez a vállalkozási szféra sosem volt egy könnyen járható út, hiszen iszonyatosan sok buktató és nehézség is van benne, és nagyon sok olyan paraméter, ami alapvetően befolyásolja a tevékenység eredményeit és eredményességét. Tudtam jól azt is, hogy ha nem találok megfelelő partnereket egy-egy részfeladatra, akkor igazság szerint nem nagyon marad kérdés, hogy ez a cég a tudásommal és a hozzáállásommal, a munkavállalókkal jól fog működni, mert nem lesz elegendő a saját tudásom és tapasztalatom a folyamatos eredményességhez a külső szakmai segítség nélkül.
A kezdetek óta pedig már nagyon sok idő eltelt, hiszen közel nyolc éve működtetem a cégemet, de hála a jó égnek az eredmények folyamatosak és dinamikusan növekszik a cég is és a profit is. Már három csapatom dolgozik a piacon és folyamatosan bővül a megrendelői rétege a cégnek, és viszonylag sok a visszatérő megrendelő is, ami az építőipar területén nem sokszor mondható el. Ami pedig kifejezetten nagy öröm és hihetetlen nagy eredmény, hogy mindehhez semilyen hirdetés nem kell, mert ajánlások útján jönnek az új érdeklődők. Persze a szolgáltató csapat nagy része is lecserélődött már, mert a kezdetekkor még nem volt jó a választási metódusom, egyetlen egy csapat van, aki a kezdetek óta is mellettem áll és hihetetlen segítséget nyújt a munkavédelem és annak minden részfeladata terén, a Activesafety csapat.
Hihetetlen módon meg vagyok velük elégedve, azt is mondhatnám, hogy stratégiai partnerek, hiszen nagyon fontos ezen a területen a megfelelő munkavédelem, nem csak az ellenőrzések és a jogszabályi előírások, hanem az emberek védelme, a nyugodt és biztonságos munkavégzés miatt is. Én csak ajánlani tudom őket mindenkinek, aki egy valódi biztonságot nyújtó munkavédelmi rendszert és nem csak látszat rendszert szeretne a vállalkozása körül tudni. Biztosan nem fognak bennük csalódni.