A legjobb választásnak bizonyul

Nem olyan régen döntöttünk úgy a férjemmel, hogy a szép kis lakásunkat ideje lenne lecserélni egy kis kertes házikóra, hiszen egyrészt gyermeket szeretnénk vállalni, másrészt szeretnénk egy kutyust is elkezdeni nevelgetni, amihez nem árt a kert, mert abban egyet értettünk, hogy lakásban nem szeretnénk állatot tartani. Az egy dolog, hogy lesz egy kis helye az új házban is, ahová bejöhet, egy kis kuckó, a nappaliban, hogy ne kelljen mindig kinn lennie, de nem lakás kutyát szeretnénk nevelni, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez soha nem tesz jót egy állatnak sem, még akkor sem, ha a gazdák máshogy gondolják.

Meg is találtuk idő közben álmaink otthonát, meg is vásároltuk, néhány átalakítás kellett még ahhoz, hogy be tudjunk költözni, de most már azt tudom mondani, hogy minden rendben van, és lassan lehet kezdeni a belső berendezést és a költözést. Hihetetlen módon örülünk ennek az új lakásnak, csak egyetlen dolog ütött még szöget főleg az én fejemben, hogy a biztonságtechnika mint fontos tényező eddig még nem jutott eszünkbe. A férjem ugyanis azért szokott néha éjszaka is dolgozni, és bizony ilyenkor egyedül vagyok otthon és azért azt nem mondhatom, hogy ilyenkor egy-egy hangra vagy neszre ne rezzennék össze, ne ijednék meg.

Persze a férjem erre is rögtön megoldást talált, hiszen az extrembazar.hu oldalon talált egy négy kamerás biztonságtechnikai rendszert, ami nekünk tökéletes lesz a házhoz, hogy azért legyen egy alap biztonsági helyzet, de ne kelljen erre is vagyonokat költenünk, mert az már sajnos nem férne bele a keretbe. Meg is rendeltük a kamerarendszert, hamarosan megérkezik, és fel is szereljük, hogy egyetlen másodpercre se legyen őrizetlen hagyva a ház.

Leave a Comment