Az ember rengeteg dolgot meg tud jegyezni akár tudat alatt is – tartják a tőlem sokkal okosabbak, és hát miért is ne hinnék nekik? Én például sosem fogom elfelejteni nagypapám cigarettájának szagát, amit bár gyerekként nem igen szerettem, őt viszont annál jobban, ami miatt még a mai napig is iszonyatosan jó visszaemlékezni arra a cigaretta szagra, mert mindig eszembe jut ahogyan ül mellettem a lépcsőn és cigarettázik. Vagy mondjuk nagyjából ugyanígy emlékszem a nagymamám süteményének illatára, amit mindig csak ünnepekkor sütött, hiszen rengeteg hozzávaló kellett bele és nem mindig telt rá. Ennek hatására azonban nagyon jó emlék maradt meg bennem a süti illat és az ünnepek közötti kapcsolat vonatkozásában.
Mindezek miatt, szerettem volna, hogy ha majd gyerekünk lesz a férjemmel, a karácsony és az ünnepek illata nálunk is valamilyen különleges dolog lenne, hogy a gyerek majd felnőttként vissza tudjon emlékezni rá, hiszen nagyon sokszor csak ezek az emlékek azok, melyek tovább tudnak minket lendíteni egy-egy nehéz időszakon vagy problémás helyzeten, kapcsolaton. Én szerettem volna valamelyik süti illatát hozzárendelni ezekhez az ünnepekhez, azonban a gyerekünk merőben máshogy döntött, ő ugyanis a narancs illatát rendelte minden ilyen eseményhez.
Egyrészt persze legalább nem okoz nehézséget, hiszen narancsot mindig tud venni az ember, másrészt pedig ő leginkább az illóolajok világából választott, hiszen én nagyon szeretem használni a kezeléseim során és otthon egyaránt a jó minőségű illóolajok valamelyikét. Ő pedig a narancsot kezdte el kérni minden egyes ünnep alkalmával. Lehet az szülinap, névnap, karácsony vagy épp húsvét. Azt hiszem, hogy tökéletes illatot választott, hiszen ezt mindig el fogja tudni érni, nem kell hozzá sem hatalmas előkészület, sem visszaemlékezés. A szivarvanynaturvilag.hu oldalról pedig annyi narancs illóolaj rendelhető, amennyit csak az ember szeretne.